Maradt szép bennem,
túl negyven hársfavirágzáson?
Minden tavasz
lopott belőlem valamit.
Karcsú, férfikéz alá
szívesen kéredzkedő derekam
évgyűrűkkel,
szemem alatt,
apró karcokkal rajzolta tele.
Sokat néztem a Napba,
fecskék röptét követve.
Cserébe ízes, feszes bőrömért,
hol minden jegyet ismertél száddal,
kaptam ligetet narancsból.
Izmos lábamon patakként kék erek.
Néha sántítok.
Túl magas cipősarok.

Maradt, szerethető bennem
elvirágzott hársvirág
varázsillata után?
Építőkockák és babalábak felett
félbehagyott beszélgetések,
öledbe tálalt vacsorák
után.
Ma is te viszed le a kutyát!
Mindig a dolog az első.
Kell a pénz lízingre, új kanapéra.
Vehetnél időt.
Rámérőset.

Akkor nem nyafognék.
Ígérném,
nem alszom el, míg lefürdesz.
Talán
fölémhajló,
szappanszagú álmaidból elhiszem,
maradt bennem
szeretni való. Szép.

Én.