Minden elveszett,
minden összetört:
óvatlan pillanat,
s már senki nem köszön,
és nem nyílik ajtó sehova.
Fénytelenedő nappalok,
csillagtalanodó éjjek, s egy
reggelen
kilépek majd az Ajtón,
mely Sehová Sem vezet…

„A világmindenség számlájára élni"- mondta Hrabal, miközben csendben mosolygott.

Tegnap az ABC – boltban találtam egy gyönyörű könyvet a könyvturkálóban. Prágai capriccio, ez a címe, kulturális útikönyv. Rengeteget olvasok, de sajnos ritkán a saját könyveimet.

Fáradt vagyok. Éhes vagyok, piszkos vagyok, egyedül vagyok. Hetek, hosszú hetek óta kóborlok, hosszú hetek óta keresem a gazdit. Nem azt a gazdit, aki kidobott, megunt, elűzött, nem azt, aki lelketlenül éheztetve, bezárva tartott egy ketrecben, mielőtt elzavart, mert szerinte rosszul viselkedtem. Én jó voltam, jól viselkedtem, de hát nekem is van önérzetem. Nemsokára meglátjátok.
Én a GAZDIT keresem.

.

A halandó szorong, küzd, bízik, akar, elbukik, szinte már észre sem veszi, hogy folyton tusakodik a benne rejtező sötétséggel. Nem tudom, hogy helyes-e a megfogalmazásom? Biztos, hogy bennem rejtezik? Bennem? Szerintem nincs olyan ember, aki ne tette volna fel legalább egyszer ezt a kérdést magának. Bennem lakoznak félelmeim, leküzdhetetlennek vélt gátjaim, hihetetlennek tűnő megérzéseim, vagy mindez rajtam kívül létező valami?

Nemzetközi konferencia kezdődött Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmából a zseniális matematikus emlékére a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvény Budapesten az MTA székházában és Marosvásárhelyen a Sapientia Egyetemen zajlik szombatig.