KuPé kulturális on-line folyóirat
---
A honlap megtekintése Mozilla Firefox vagy Google Chrome böngészõvel ajánlott.

Bejelentkezés



Regisztráció
Ki olvas minket?
10 vendég
Statisztika
Tagok : 233
Tartalom : 1343
Webcímek : 8
Keresés a honlapon
Hozzászólások - Írott művek
Hozzászólások - Képcsarnok
Hozzászólások - Fórum

Atlantic Press Kiadó

Dékány Ügyvédi iroda

Trubadúr Magazin
Kurázsi internetes irodalmi és kulturális folyóirat
OnTheWeb Hosting

MTI Hírfelhasználó

Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Balogh Anna: Segítő kéz

Műhely

pillangoA fiú már a tizenharmadik általános iskolát járta, amire elballagott. Nem volt biztató családi háttere. Testvéreivel és édesanyjával élt együtt, az édesanyával, aki ide-oda, városról-falura hurcibálta gyermekeit.

Nagy nehezen sikerült megállapodnia egy helyen. Idősebb gyermekeit kitessékelte otthonukból, mondván 18 éves koruktól ő már nem felelős értük. Elballagott a Fiú, középiskolás lett. Sajnos, otthoni körülményei sokszor nem engedték tanulni, ezért évet kellett ismételnie. Így került egy osztályba, a Lánnyal. A Lány látta a Fiúban a tehetséget, az erőt, a harcra való készséget. Az évek során többször beszélgettek, de nem kerültek közelebb egymáshoz, így Fiú, nehéz gyerekkorába nem látott bele. Egy nap a Fiú odakullogott osztályfőnökéhez, hogy segítsen neki helyet keresni, ahol aludhat, ahol élhet. Betöltötte a tizennyolcadik életévét, és tudta mit jelent ez számára. Otthonról mennie kell.Kollégiumba került. Kapott naponta háromszor meleg ételt, volt ágya, és tudott tanulni. A tanév ideje alatt. Nyáron viszont nincs kollégium, így kétkezi munkával kereste meg a pénzt, és a szálláshelyet. Az utolsó középiskolai évben a Fiú beavatta a Lányt, titkos gondolataiba, családi hátterébe, és az akkori helyzetébe. A Lány érezte, hogy segítenie kell! A Fiú tehetséges volt, gyönyörűen rajzolt, látván ezt, megvette az egyik rajzát, csak hogy egy kis pénzhez juttathassa. A Lány apró szívességeket kért, és cserébe mindennap vitt egy szendvicset az iskolába, hogy a Fiú napközben is tudjon valamit enni. A Lány megkérte a Fiút, hogy segítsen neki, kifesteni a szobáját, egy kis pénzért, egy ebédért és egy cipőért cserébe. A pénzt nem fogadta el, és ekkor megmutatta, hogy bár nincs semmi vagyona, mégis gazdagabb a milliomosoknál, bármilyen más embernél, akinek pénze van. Aztán valami történt. Érettségi vizsga előtt elesett, és úgy tűnt nem akar többé felkelni. Talán megijesztette, hogy nem lesz többé helye a világban, hiszen az iskola egy biztonságos környezetet. A Lány látta, és megpróbálta felhúzni, de segítség nélkül nem ment, így segítséget kért. A Tanár és a Lány segítségével a Fiú felállt a földről. Leérettségizett, szakmát szerzett. Ma egy jó nevű cégnél dolgozik, ahol megbecsülik. Elért valamit. A Lány pedig megelégedettséggel nézi a Fiú felívelő jövőjét, mert tudja, hogy Ő is hozzájárult a Fiú sikeréhez. Nyomot hagyott egy ember életében. Ezért érdemes segíteni. Nem a pénzért, nem azért, hogy valaki majd viszonozza. Ilyen helyzetben a Jó tett helyében jót várj nem létezik, ha csak az elvárt jó nem egyenlő a büszkeséggel, amit a rászoruló vagy saját maga iránt érez.Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi is vezetett erre az útra. Hogy fiatalokkal, emberekkel foglalkozzak, próbáljak segíteni rajtuk, ott ahol tudok. Segítségen nem a pénzt, vagy valamilyen tárgyat értek. Némelyeknek elég, ha csak annyit teszünk az érdekükben, hogy jó közérzetük legyen, vidámabbak legyenek egy-egy napon. Elég ehhez egy szendvics, amit az iskolában kapnak vagy egy szoba kifestése amiért el nem fogadott pénz helyett, egy kiadós ebéd, és egy használt cipő jár. Igen. Sokszor ha segíteni akarunk valakin, nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem kell milliomosnak lennünk ahhoz, hogy egy embernek gazdagabbá tegyük a napját. Mindig éreztem, hogy valamiképpen segítenem kell, és a sok fiatal akikkel találkoztam, mind nyomot hagyott bennem, de igazán csak egy ember adta meg a lökést, hogy ilyen pályát válasszak. Ő terelt erre az útra, tudtán és akaratán kívül.


Itt is próbálunk segíteni, nem pénzzel,, nem szendviccsel, vagy cipővel. Művészettel, kultúrával. Mert bizony ezek is értékek. Ezek által is jobban érzi magát az ember, akár átéli, vagy olvassa, akár írja. Mert egy vers is segíthet valakin. Vagy egy festmény, egy szobor. Így láthatják az emberek, hogy más is érez így, ahogy ők, más is került ilyen helyzetbe mint ők, és ha az a bizonyos valaki is lábra tudott állni, akkor ők is. A művészet és a kultúra közvetít. Közvetíti az emberek között, a valóságban ki nem mondott szavakat, érzéseket és ezáltal segítséget nyújt.

 

Hozzászólások 

 
ferci   -  2010-05-11 19:01
Bizony az emberek elgondolkodhatn ának azon ,hogy mit jelent egy embertársunknak idejében nyujtott segitő kéz még a legszerényebb módon is.
 
 
Balogh Márta   -  2010-05-12 13:31
Milyen fontosak életünkben a találkozások, és a látás, hogy észrevegyük nemcsak az embert vagy eseményt, hanem tudjunk a dolgok mögé látni.
Meríteni belőle.
Magát a történet elmesélését jobban kidolgozhattad volna, nekem ez hiányzik.A magadról írt gondolatok viszont kifejezetten jók. Ha van kedved ülj neki még egyszer!
 
 
Molnár Péter   -  2011-05-28 16:21
@Balogh Márta: "Magát a történet elmesélését jobban kidolgozhattad volna..."

Nem kéne!
A prózaírás egyik legfontosabb szabálya: Ne mesélj, mutass!
Épp ez ennek az írásnak a gyengéje, hogy alig több, mint egy közepes szintű középiskolai fogalmazás. Az írója mesél, de nem mutat. Nem látom a szereplőket, a helyszíneket. Nincsenek kidolgozva a karakterek, ebből következik, hogy nem érzem valósnak a szereplőket, hitelesnek a cselekményt, a konfliktust.
További hibának tartom a mondatonként legalább egyszer előforduló Fiú - Lány kettőst. Ha egy történet érdemes a bemutatásra, akkor a szereplők is érdemesek arra, hogy nevük legyen. Az már rutin és fogalmazási készség kérdése, hogyan oldja meg a szerző, hogy ezek a nevek ne szerepeljenek minden mondatban.
Mondanék pár szót az írás nyelvezetéről is. "A Lány pedig megelégedettség gel nézi a Fiú felívelő jövőjét..." vagy
"A Lány látta a Fiúban a tehetséget, az erőt, a harcra való készséget."
Van ember, aki ilyen mondatokat kiejt a száján? Ugye hogy nincs? Akkor írásban miért? Miért kell ilyen mesterkélt, irodalminak, szabatosnak vagy tudom is én milyennek gondolt sorokat leírni? Modorossá, mesterkéltté és ezáltal hiteltelenné válik tőle az alkotás.