KuPé kulturális on-line folyóirat
---
A honlap megtekintése Mozilla Firefox vagy Google Chrome böngészõvel ajánlott.

Atlantic Könyvkiadó, 2011

Vilmos herceg és Katalin hercegnő ma bizonyosan a földkerekség leghíresebb házaspárja. Amióta a herceg egy kenyai együttlét alkalmával a kedvese ujjára húzta Diana hercegnő gyémántköves zafírgyűrűjét, a legismertebb hollywoodi álompárokat is alázva uralják a világsajtó pletykarovatait.

Ám ez még mindig csak a bulvár oldala az új évszázad legnagyobb sztorijának, amin nincs mit csodálkozni. Elvégre is VIII. Henrik és Oroszlánszívű Richard óta mindig is a brit királyi ház volt a világ leghíresebb családja, a herceg édesanyja, a feledhetetlen Diana hercegnő pedig kétségtelenül a 20. század egyik legragyogóbb asszonyaként került a krónikákba. A könyv azonban ennél sokkal többről szól. Kate Middleton hosszú útjáról, mely voltaképpen egy szegénynegyedből vezetett a Buckingham-palotáig. A hercegi testvérpár megpróbáltatásairól Diana tragikus halála után, Vilmos ifjúságáról, mely csak nyomokban emlékeztet a londoni felső tízezer hírhedten léha életmódjára. A találkozásról és a közös tanulóévekről. Az együttlétekről és a külön utakról, melyek között, mint minden fiatal pár életében, olyanok is előfordultak, amelyeket mindketten szívesen törölnének a közös emlékezetből. A sokéves kapcsolat mélypontjáról, amikor a herceg egy időre a magánélet ellenében is a munkát, a tanulást, a repülőtiszti karriert választotta. És az újbóli egymásra találásról, mely az eljegyzéshez és az esküvő kitűzéséhez vezetett. Történik mindez egy megrázkódtatások alatt roskadozó, gondterhelt világban, ahol „őfelsége, a szerelem” többnyire még mindig diadalmaskodik ugyan, de ez a győzelem nem mindig olyan felhőtlen, amilyennek látni szeretnénk. A könyvet a londoni királyi házról szóló angol és magyar nyelvű irodalom bibliográfiája egészíti ki.

 

 

(részlet a könyvből)

Okos Kata

Kate Middleton, úgy látszik, nem annak a legalább 150 leányzónak volt az egyike, akik egy becslés szerint 2001-ben kizárólag azért iratkoztak be a St. Andrews Egyetemre, hogy Vilmos herceggel egy fedél alatt lehessenek. A jelentkezők száma abban az évben 44 százalékkal nőtt meg arra a hírre, hogy egy királyi herceg költözik oda.
A további események sem arra vallanak, hogy Waity Katie-t (Várakozó Kata) bármiféle alantas számítás vezérelte volna e hosszú történet folyamán. Egy biztos: midőn a kapcsolat komolyra fordult, Kate nem játszott benne alárendelt szerepet, és ha tűrt is, ha várt is, önbecsülését egy pillanatra sem adta fel. William and Kate – A Royal Love Story című könyvükben a londoni The Sun riporterei minden elérhető barátot és ismerőst végigkérdeztek a felséges szerelmi affér természetéről, s idézték Middleton kisasszony egyik barátját, aki egy alkalommal gratulált Kate-nek a „szerencséhez”, hogy ilyen előkelő partnerrel járhat. Kate nevetve válaszolta: „Inkább ő olyan szerencsés, hogy velem járhat.”
Hogy ki volt a szerencsésebb, azt nem tudjuk, de William és Kate történetének itt következő részéből kiderülhet, hogy senki nem járt rosszul, s hogy a dolgok viszonylag természetes módon fejlődtek odáig, ameddig fejlődtek. Nagy-Britanniának szüksége volt egy hercegre, aki másképp akarja folytatni a dolgokat, mint ahogy a királyi ház tagjai megszokták. A hercegnek pedig szüksége volt egy Kate Middletonra, aki viszont másképp látja az életet, mint aki a Kensington-palotában nőtt fel. Persze ezek is csak feltételezések. Nézzük tovább, hogyan történt...
Vilmos és Kate olyan igyekezettel próbálták titokban tartani ezt a szerelmet, hogy Kate-nek még a szülei sem tudták igazán, hányadán áll a herceggel. Miután 2004-ben az angol lapok már nyíltan cikkeztek róluk, még mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy ez az egész viszony a magánügyük, és sosem ismerték el a nyilvánosság előtt, hogy együtt vannak. Azon a nyáron persze történt néhány dolog, ami a pletykáknál valamivel többet ért a palotafigyelőknek. Kitudódott például, hogy a herceg látogatást tett a Middleton családnál, ahol vacsorán látták vendégül. Júniusban pedig Kate volt a vendég azon a partin, melyet a herceg 22. születésnapja alkalmából rendeztek. Ott azonban elég sokan voltak rajta kívül, köztük néhány olyan fiatal nő is, akivel korábban Vilmost hírbe hozták. Állítólag ebben az évben a herceg az apjának is bemutatta a lányt, s több barátja is arról számolt be a hírmorzsákra is éhes lapoknak, hogy itt meg ott „barátnőjének” nevezte Kate Middletont.
Csak az nem fordult elő egyetlen egyszer sem, hogy a herceg és kedvese odaállt volna a nyilvánosság elé, és azt mondta volna: igen, mi szeretjük egymást. Ez egyébként teljesen érthető magatartás volt a részükről. Mert aki ilyet mond, annak más kérdésekre is válaszolnia illik. Különösen, ha a partnerek egyike olyan nagy felelősséget visel, mint a koronaherceg. Például: milyen komoly ez a kapcsolat? Összeházasodnak-e? Ha igen, mikor? És mit szól ehhez az uralkodóház? Ha nem házasodnak össze, miért nem? Talán valaki megtiltotta nekik? E kérdéseket elkerülendő, évekig folytatódott a konspiráció, mely egy idő után feltehetően már nem a fiatalok magánéletét védte, hanem azt a bizonytalanságot tükrözte, mely az udvarban alakult ki a mindenki által rokonszenvesnek ítélt menyasszonyjelölttel kapcsolatban, aki esetleg nem is igazán alkalmas arra, hogy walesi hercegnőt, netán királynét csináljanak belőle.
Így keletkezett az a különös helyzet, melyben a közvélemény ugyan még arról sem lehetett meggyőződve, hogy az ifjú herceg tényleg megtalálta a párját, máris keringeni kezdtek a hírek a két fiatal viszonyának megromlásáról. És persze Jessica Craigről és más harmadik személyekről, akik beleszólhatnak Vilmos herceg szívügyeibe, ezzel együtt a királyi utódlás nagypolitikai kérdéseibe. Ha Jecca és a herceg egy rendezvényen közösen mutatkozott, akkor megírták, hogy kiújult a viszonyuk, melyről egyébként senki nem tudhatta, hogy létezett-e egyáltalán. Ha William nem Dél-Afrika felé vette egy nyáron az útját, hanem Kate-tel utazott el nyaralni Mauritiusra, akkor az volt a magyarázat, hogy Kate kemény kézzel megakadályozta a dél-afrikai utazást, mert megalázónak tartotta volna, ha barátja találkozik Jessicával.
Ezeknek a híreszteléseknek a nagy része a szokásos nyári holtszezoni zöldségek közé sorolható. De volt valami, ami miatt Kate Middletonnak – talán először – el kellett gondolkodnia azon, érdemes-e várnia és mennyit. Vilmos, aki semmiképpen nem akarta abbahagyni tanulmányait a St. Andrews után, tényleg túl fiatal volt még a nősüléshez. Amikor 2005 márciusában William egy interjúban szimpla „nem”-mel válaszolt arra a kérdésre, hogy tervez-e nősülést a közeljövőben, Kate meg is sértődhetett volna. Különösen, amikor a herceg részletesebben is kifejtette a házasodáshoz való akkori viszonyát, melyet talán nem túlzás egyben a Windsor-ház hivatalos álláspontjaként bemutatni.
Egy riporter faggatózásán feldühödve, William kifakadt: „Hát ide figyeljen! Én 22 éves vagyok, istennek hála. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ebben a korban megnősüljek. Én nem akarok megnősülni, amíg be nem töltöttem a 28. vagy a 30. évemet”. Az „interjú”, melyet a The Sun szenzációként tálalt másnap, a késő esti órákban egy londoni szórakozóhelyen történt, ahol William a cimboráival iszogatott. A bulvárlap riportere egyszerűen bedumálta magát a társaságba, s addig piszkálta a trónörököst, míg az elvesztette a türelmét, és beszélt. Nem kellett volna...
A társaságban ott volt Kate is, de szerencséjére nem hallotta a beszélgetést, így nem volt oka rá, hogy rosszkedvű legyen. Tréfálkozott és táncolt a fiújával. Amikor a lapokban olvasta, hogy mi történt azon az estén, egy szóval sem említette barátjának, hogy hibázott volna, vagy hogy nem tetszik neki, amit mondott. Lehet, hogy ezért egyszer még a Várakozó Kata cím helyett sokkal jobb hangzású Okos Kata címet is kiérdemli.